Kedves Barátaim, köszöntsük együtt barátnőm JOLANSOOS -t születésnapja alkalmából , e blogot sok szeretettel készitettem.

“Szeretetet és kedvességet adni sosem hiábavaló. Mindig több leszel általuk. Áldás azoknak, akik kapják és annak is, aki adja.”

Egy vers van bennem, dallamokból 
fonódott ezer szóvirág 
de hangjait csak én hallhatom, 
rajtam kívül senki más. 

Egy vers, amit még nem írtam meg, 
csak mondogatom szótlanul, 
egy vers, amellyé lettél bennem 
örökre - leírhatatlanul...

...a pipacs mint feslett pára 
vörös szirmát nap felé tárja 
(mint gyűrt selyem dara 
kisértő bujasággal kínálva 
mit szíve rejt - vagy álma 
-közben szende szűz marad- 

...ki tudja, meglehet 
virága szendereg... 
álmában kék az ég, 
álmában felé lépkedek- 
-s álmában nem tépi le 
puha párnás kis kezével 
az a bájos kisgyerek...

Mámorító a csönd, 
S ölelő karod, tekinteted figyel. 
Vigyázza álmom, 
S lelkem megpihen. 

Mikor virrad, 
Pillantásod halk szavak, 
S suttogó, simogató csendjét 
Megtörvén én súgom halkan: 
SZERETLEK

Gondolj rám, és kérlek emlékezz rám, 
bocsásd meg bűnöm. 
Engedd, hogy boldog legyen lelkem, 
menekülve és kiborulva zokogok. 
Engedd, hogy felejtselek! 
Add, hogy boldog legyen lelkem! 

Vagy kérlek, ments meg! 
Ne engedd, hogy megtegyem! 
Kiáltok, de nem válaszolsz, 
kiáltok, de nem hallod. 
Tudom elengedsz, de kérlek gondolj néha rám! 
S ne haragudj, hogy így lett vége(m). 

titkos szerelem....... 

Ha eljő az éj, és telihold van, 
valahol két szív egyszerre dobban. 
Szomorú és különleges ez az idő, 
senki nem tudja ezt, csak az a kettő. 

Csöndes az éj, csak pár bagoly huhog, 
Ez az ő idejük, ilyenkor tényleg boldogok. 
Fény villan egy pillanatra hirtelen, 
és a mező közepén megjelennek ők ketten. 

Az egyik egy lány a Fényből, 
a másik, a kedvese a Sötétségből. 
Különleges fény veszi őket körbe, 
szeretnének együtt maradni örökre. 

De titokban kell tartani e különös románcot! 
Senki nem akarja, hogy letépjék a láncot! 
A láncot, mely fogva tartja őket, 
mely tiltja titkos szerelmüket! 

Rövid az idő, amit együtt tölthetnek, 
mindkettejük arcán könnycseppek peregnek. 
Újra és újra el kell válniuk, 
ezt a kegyetlen próbát kell kiállniuk. 

Nehéz ez a szerelem, de egyben varázs is, 
ők szeretik egymást a sírig, a halálig! 
Nem élet az élet, ha nem lehetnek együtt, 
hiszen nem létezhet Fény Sötétség nélkül..

Ha rám gondolsz, mindig mosolyogj 
arra gondolván: tisztán hagytam a lapot 
és hogy minden plátói volt, de igaz volt… 

S emlékszel-e még 
arra a napra? 
Mikor könnyek szöktek szemembe, 
egyetlen mondatodra. 
Mikor neked adtam magam, 
halálomig örökre, 
Jóban, rosszban, 
végleg egy életre... 
örök életre...

Hallgasd amit mondok csak kérlek maradj csendben 
Nincs semmi baj ne sírj most már minden rendben. 
Nézz mélyen a szemembe nem pislog nem is rebben. 
Szeretlek nem tudom hogy mondjam ki ennél szebben. 
Emlékszem még erre mikor kérdeztem minderre 
Térdeltem és vártam egy halk,őszinte igenre. 
Megesküdtünk mindenre hogy bármi is történjen 
Nem hagyjuk el egymást betáraztam a töltényem 
A tetteim a szavaimmal most mondatokba terelem. 
A kapcsolatunk rövid volt de sírig tartó szerelem 
Akár csak egy kisgyerek a plüssmacival játszik 
Vele ébred,fekszik imádja boldognak látszik. 
Amim volt a múlt tényleg csak a jövőmet várom. 
Felnézek az égre és a két kezem kitárom. 
Elbúcsúzok végleg a saját utamat járom 
A soraimat rólad de sajnos nélküled zárom. 


Már csak a múltam rég de az érzés bennem él 
A szívem tiéd.

Egy csillag van az égen, 
Te légy nekem a mindenségem. 
Szállok, repülök őrülten hozzád, 
búm s bánatom halk szava búcsúzik. 

Gondolatom megszakad, 
csak Te jársz fejemben. 
De elröpül, elszáll, odébbáll, 
mint tovatűnő éji álommadár. 

Útjaink messze távol, metszete halovány 
szürkés, hideg, kihalt utcák leple ránt. 
Mégis szavadat hallom fűben, fában, 
arcodat látom minden égi pillantásban. 

Lényed ragyogása tölti be szívemet, 
mosolyra fakasztva bágyadt orcámat. 
Hitemet lelem Benned míg élek, 
szeretlek, ölellek, el sosem engedlek.

Mint csillagok ragyogása, 
Melyeket az Éj tündér hint az ég bársony kékjére, 
Úgy ragyogjon fel szívedben a szeretet ezüst fénye. 
A szeretet az Élet soha el nem hervadó virága, 
Mindig tündököljön fénye, és világítson Neked 
Az éjszakák magányába.

Vad iramban szökell a mén, 
Vágtat, meg nem áll, 
Vajh, odaér-e? 

Fehér tajték, fekete hátán, 
Csak vágtat, vágtat, 
S úgy sír a szél.



Rajta törékeny gyermek-lovas, 
S hajszolja, űzi, egyre űzi... 
A feledésbe. 

Komor ágak csapódnak szemébe, 
Kárhozott indák fonódnak köréje, 
Jaj, úgy sietne...



Távoli fény a rengetegben, 
Oda elérni, ott megpihenni, 
Lehet-e majd? 

Féltem, hogy elmész, 
Magamra hagysz, kicsi lovas, 
Ó, úgy féltem én...