Úgy tartották egykor, hogy ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni, ez ugyanis gonoszjáró nap. Luca napja a gonosz hatalmának megtörésére irányuló varázscselekmények napja is egyben. Néhol ezért fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, máshol az állatok fejét kenték be vele és hamut szórtak az istálló elé. Lefekvés előtt pedig az emberek is lenyeltek néhány gerezd fokhagymát.
A Luca naptól karácsonyig terjedő időszakban időjárásjóslásra alkalmas praktikákat űztek, ennek a tizenkét napnak az időjárásából következtettek ugyanis az elkövetkező egy év időjárására. Ez volt az ún. „lucakalendárium”.

(Forrás: Tudod-e? : népszokások / összeáll.: Pokorádi Zoltánné. Pannon-Literatúra, 2002.)


A máig fönnmaradt Luca széke - készítés is a boszorkányokkal kapcsolatos babonákkal függ össze. A „varázserejű” bútordarabot kilenc vagy tizenhárom féle fából, nagy hozzáértéssel és kézügyességgel készítették. Nem lehetett benne vasszög. A munkát Luca napján kezdték és tizenhárom napon át mindennap kellett dolgozni rajta valamit, hogy karácsonyra elkészüljön.
(Erre utal a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke.”) A „bűvös szék” Karácsony szent estéjén lett kész, s erre ráállva az éjféli misén a szék készítője felismerhette a falu boszorkányát, aki mások számára láthatatlan tollakat és szarvakat viselt a fején. Ezután a Luca széket el kellett égetni, nehogy rontást hozzon a házra.


Ehhez a naphoz fűződik a Luca - cédulák készítése. Az eladó lányok így próbálták megtudni jövendőbelijük nevét. Luca nap estéjén tizenhárom egyforma cédulára felírtak egy-egy férfinevet, aztán galacsinba hajtogatták a papírdarabkákat, s minden nap a tűzbe hajítottak közülük egyet. Tizenhárom nap múlva, karácsonykor kibontották a megmaradt cédulát: amilyen név állt a papíron, úgy fogják hívni a férjüket.



Az iskolás gyermekek is kivették a részüket a Luca napi eseményekből: csoportokba verődve végigjárták a falu házait, s jutalom fejében jókívánságokat mondtak az ott lakóknak.

Luca napján szokásos a búzahajtatás. Nedves fűrészporban búzaszemeket csíráztatnak ki, minden nap locsolgatják, figyelik, hogy kel ki a magból a zöld növényke. Ezt a szép zöld tálat állítják a karácsonyi ünnepi asztel közepére.




(Forrás: Gyárfásné Kincses Edit: Színes kalendárium. Bp., Nemzeti Tankvk.)


A téli napforduló (dec. 21.) után néhány nappal, DECEMBER 25-én van a csillagászati újév kezdete – e napot tartották az ókori naptárkészítők az év kezdetének. Mivel akkoriban az emberek élete a napévekhez igazodott, a Napot istenként tisztelték: minden jó forrásának, a gonoszság és a sötétség legyőzőjének tartották.
Az óperzsa birodalomban Mithrásznak nevezték a Napistent, akinek születésnapját szintén december 25-én ülték. A Mithrász-kultusz fokozatosan terjedt el a mai Földközi-tenger vidékén, s az itt lakó népek apáról fiúra örökítették a hagyományt istenükről, aki barlangban vagy istállóban született, s akit születésekor pásztorok vettek körül. A Mithrász-kultusz olyan erős volt, hogy a keresztény egyház időszámításunk szerint 354-ben erre a napra helyezte a keresztények által karácsonynak nevezett ünnepet, Krisztus születésnapját. Jézus néhány tulajdonsága és életének egy-két eseménye azonos azokkal, melyeket Mithrászról őriztek meg a régi írások.