"Úgy történt, hogy amikor az állatok és madarak irigykedése és rosszasága miatt büntetésből az Erdő Angyala elővarázsolta a telet és a madarak sorra fölkerekedtek és útra keltek, déli, melegebb vidékek fél - kivéve a mátyásmadarat, ugye, aki miatt mindez történt, és aki elég ügyes és élelmes volt ahhoz, hogy megéljen a jég hátán is-, csodálkozva vette észre az Erdő Angyala, hogy még egy másik madár is ott maradt, akinek cinege volt a neve. Felborzolta tollacskáit a hideg ellen, és ugrált ide, ugrált oda, bokorról bokorra, fáról fára, és éles kis csőrével ügyesen kiszedegette a hideg elől megbúvó pondrókat a fakéreg alól.
-Hát te miért maradtál itt, amikor mindenki más elment? - kérdezte az angyal.
-Mert én szeretem itt, szeretem, szeretem! - csivitelte a kismadár, vidáman.
-Nem félsz a hótól, hidegtől?
-Szeretem itt, szeretem! Ami kukac van, meglelem! - felelte a kismadár.
-S mi a neved? - mosolygott rá az angyal.
-Cinege! Cinege!
-Hát ide figyelj, kis cinege - mondta az angyal, elkomolyodva -, nagy szeretet és nagy hűség lakozik benned, bármilyen apró is vagy. Jutalmat érdemelsz. Tudod-e, mivel jutalmazlak meg? Rád bízom a tavaszt!
Erre már abahagyta a kis cinege az ugrándozást.
-Hát azt hogyan? - bámult az angyalra.
-Azt úgy - felelte az angyal -, hogy a tavaszt, aki fák gyökere alatt alussza most álmát, semmi egyéb nem ébresztheti föl, csupán egy kis aranycsöngettyűnek csilingelése. Semmi egyéb, érted? Amíg az a kis aranycsengyettyű meg nem szólal, addig hó borít és fagy dermeszt itt mindent. Azt a kis aranycsengettyűt peddig neked kell megkeresned, cinege!
-Keresem én! Keresem én! - csivitelte lelkesen a cinege. - Csak azt mond meg, hogy hol keressem!
-Hát ezt nem olyan egyszerű ám, kis cinege - mosolygott az angyal -, mivel mindössze egyetlenegy ilyen aranycsengettyű van az egész világon, és azt a hóvirág tündérkéje őrzi. Ő pedig, mint a többi virágtündérkék is mind, bemenekült a tél elől a föld melegébe, hóvirág gyökerébe. Azt kell hát megtalálnod először is, a hóvirág gyökerét. Föl kell ébresztened, hogy előbújjon a föld alól, s a hóvirág tündérkéje csilingelhessen az aranycsengettyűjével és fölébreszthesse a tavaszt. Nem könnyű feladat ez ilyen kis madárnak. Elvállalod-e, cinege? Rád bízhatom a tavaszt?
Tekergette a nyakát a kis cinege a bokor ágán ide-oda, gondolkodott, töprengett, mert bizony nehéz feladatnak látszott, és nagy felelősségnek. Végül aztán mégis csak megrázta a tollait vidáman.
-Megteszem, megteszem! - csiripelte nekibuzdulva. - Bízd csak reám, megteszem! Megyek is, megyek is, mert szép a tavasz, szeretem!..."
(Wass Albert)