Busójárási kétsoros 

Kezdődik a busójárás, 
Vége van a télnek. 
Remélem a busó maszkok 
Ide bele férnek. 
Waldinger Ágnes 




Mohács messze földön ismert népszokása a Busójárás a tavaszi napforduló idejére esik. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. 

A népszokás megjelenéséről 1792-es egyházi látogatás leírásából vannak az első adatok. 

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött női cifra, bütykösharisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogány volt. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, birkabőrcsuklyás álarc. 

A busójárás a farsang utolsó hétvégéjét megelőző csütörtöktől hamvazószerdáig tart. 

Busójárás szellemi öröksége 

Az UNESCO 2009 szeptemberében, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban rendezett kormányközi bizottsági ülésén felvették a szellemi örökség reprezentatív listájára a Mohácsi busójárás jelölést. 



A mohácsi ördögök 

népmonda

1526. augusztus 29.-én Mohácsnál nemcsak az ütközet veszett el, hanem az ország is. A törökök Mohácson is elfoglalták a gazdátlan házakat, s berendezkedtek a városban. Egy idő múlva már a gyermekeket is elrabolták. 
A fiúkból janicsárokat, a lányokból háremhölgyeket neveltek. Egyre többen kényszerültek búvóhelyet keresni a Mohácsi-sziget mocsaras, nádas vidékén. A török még nappal is félt erre a területre bemerészkedni. A menekültek egyre bátrabban kezdtek viselkedni. Már nappal is mutatkoztak, esténként tüzet rakva beszélgettek. Elkeseredve ültek a nádból vert kunyhóik előtt. Egyszer csak, amikor a tűz mellett némán bámultak a fekete éjszakába, a sötétből egy igen öreg sokac ember lépett eléjük, s így szólt: 
− Ne keseregjetek! Sorsotok jobbra fordul. Készüljetek a nagy leszámolásra. Nektek kell kiűzni a törököket! Jelet fogok küldeni számotokra, mikor elérkezett az idő. A jel egy viharos éjszakán érkezik majd mindannyiótoknak: aranyos ruhába öltözött vitéz képében, rémisztő álorcában." Készítsétek a fegyvereiteket! 

Azután az öreg jövendőmondó, ahogy jött, úgy eltűnt. De milyen fegyvereket készíthettek volna? A szigeten túl sok volt a vastag törzsű fa. Legelőbb tehát csónakot készítettek, hogy legyen mivel átkelniük a Dunán. De faragtak maguknak furcsa sisakokat is fából. Állatfejeket és ördögpofákat ábrázoltak. Az álarcok hátsó részét birkabundával borították, homlokrészükbe szarvakat erősítettek. S hogy még ijesztőbbé tegyék, vörössel festették meg a fehér fűzfát. Ezután félelmetes zajkeltésre kereplőket csináltak, s a fűzfa kérgéből kürtöket. Fegyverül pedig keményebb fából buzogányokat készítettek. 
A várva várt jelek sokáig nem mutatkoztak. Vártak évek hosszú során keresztül. Már rég a sziget fáinak tövében pihentek azok, akik még látták a tűz mellett az aggastyánt, amikor egy éjszaka azonban rettenetes vihar tört ki. Tépte, szaggatta a fákat, a villámok minden élőt elvakítottak. Úgy éjfél felé ott termett az aranyos ruhás, délceg lovas. Némán intett a kardjával, hogy itt a leszámolás órája. Mindenki magára öltötte állatbőrből készült ruházatát, fejére húzta sisakját, kezébe vette buzogányát és rohant a partra, be a csónakba, át a túlsó partra. 
A viharos éjszaka minden törököt a házába kergetett. Nem vették észre, hogy milyen nagy veszedelem fenyegeti őket. 
Amikor a magyarok partot értek, elült a vihar és a mennydörgés. A törökök a vihar alatt behúzódtak a mohácsi házakba. Már mindenki nyugodtan pihent, mikor éktelen ropogásra, zajra riadtak. Pergett a sok kereplő, búgtak a kürtök, ütötték a kolompokat. Amikor a felriadt törökök kitekintettek, azt hitték ördögök rohanták meg őket, s fejvesztetten menekültek. Egymást kaszabolva futottak, s még hátra sem mertek nézni. A világ valamennyi kincséért sem vállalkoztak arra, hogy az ördögöktől megszállt városba valaha is visszatérjenek. 
Amikor a télnek vége, s a természet halála után várják a mindent éltető tavaszt, a mohácsiak még ma is magukra öltik az álarcukat. Kezükbe veszik a kereplőiket, megfújják a kürtöket – emlékeznek erre a régi győzelemre. 

 

Mohácsi farsang 

BUSÓJÁRÁS! 
Álarcosok sokasága- 
Báránybőrbe bújva 
Az emberek- kolompok szólnak 
Kolompok szólnak 
Mozsárágyú nagyot durran. 
Valamikor Törököket 
Így űzték el régen! 
Farsang-Farsang!!! Kólót táncol a sok nép 
Álarcokba bújva 
Az egész város 
Farsangol! 
Így űzik el a telet 
Ijesztő álarcba 
Törökök réme 
Felvonulnak minden évben 
Ünnepel a város 
Koporsót égetnek 
Nagy a Jókedv 
Ünnepel a Város. Ijesztő-álarcok, 
Kíváncsi néptömeg! 
Örömmel vigad. Hisz busójárás van ma. 
Álarcos sokaság. 
Így ünnepel minden évben 
Temetik a telet. 
Hiszen az én városom 
hiszen az én városom 
HÍRES város - MOHÁCS 
Büszke vagyok rája 
Valamikor régen így űzték el 
törököket állatbőrbe bújva 
Koch Ádámné 



Busójárás 

Hasáboknak tüzes, vörös lángja, 
kipattanó.felcsillanó szikra, 
puskaporként tűnik el az éjbe, 
izzik, repül csillag teli térbe... 
Busóvigyor 
bakszarvakkal, 
vörös orral, 
rőt kóchajjal 
fahasábot 
dob a tűzre, 
sistereg a 
nedv belőle, 
ifjak, vének 
kereplővel 
nagy zajt csapnak 
téltemetve. 
Dereng már a fagyos, hideg határ, 
pernye, hamu örvénylően szitál. 
Busófejek suba alá dőlnek, 
tavaszi szél vet véget a télnek! 
Wieszt Dóra 



Busójárás 

Lángnyelveknek tüzes fényjátéka, 
kipattanó,felcsillanó szikra, 
mint puskapor, tűnik el az éjbe, 
izzóvörös, csillagteli térbe. 
Busóvigyor 
bakszarvakkal, 
vörös orral, 
rőt kóchajjal 
fahasábot 
dob a tűzre, 
sistereg a 
nedv belőle, 
ifjak, vének 
kereplővel 
nagy zajt csapnak 
téltemetve. 
Dereng már a fagyos, hideg határ, 
pernye,hamu örvénylően szitál, 
busófejek nyugovóra térnek, 
tavaszi szél vet véget a Télnek.. 
doratea