Nagy László. Ki viszi át a szerelmet
Nagy László:
KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Nagy László (1925—1978) dunántúli földművelők gyermeke. Versei hol viharosan komor, hol szivárványosan derűs képeikkel és ritmikai, formai gazdagságukkal tűnnek ki kora költészetéből. Elementáris erővel szólaltatja meg a természethez közel élő ember, a szerelem, az alkotóerő és az igazságtevő indulat igazát.

A vers képek sorozatát vonultatja föl. Ezek többségükben metaforák. Mind az élet értékét, nagyszerűségét hordozza magában.

A tücsök-hegedű a költészetet, a deres ágra lehelt láng az érzelmek forróságát, a szivárványra feszülés a lehetetlennel határos vállalkozást, a sírva ölelt sziklacsípők a szerelmi szenvedélyt és gyöngédséget jelképezik.

A további képek ezeknél is összetettebbek: a falban megeredt hajak, verőerek a népballadát idézik, melyben a kőművesek csak akkor építhetik fel a várat, ha egyikük felesége hamvával kevernek habarcsot, mely a köveket összetartja (Kőműves Kelemen). Nagy László ennek tragikumával fejezi ki ragaszkodását az élethez.

A káromkodásból épített katedrális a költői tiltakozás képe: a lázadó magatartásé, melyet az időtálló alkotás rangjára emel. A káromkodás itt az örök elégedetlenséget fejezi ki.

A ki rettenti a keselyűt képben a ragadozó, dögevő madár elleni mozdulatával kél az élet védelmére, de utal Prométheusz legendájára is, aki az alkotáshoz szükséges tüzet lehozta az égből az embernek, s ezért vállalta az égiek büntetését, a keselyű marcangolását. A zárókép az árban kölykét mentő állat motívumával a legfőbb érték védelmére utal.

Mindezt kérdés formájában sorakoztatja fel a költő: ki képviseli az életet, ha ő már nem lesz? A vers ars poetica — költői hitvallás. Az élet föltétlen képviseletét vallja és vállalja.

Válasz